A napkollektorral működő aszaló

 

Már van napkollektoros aszaló is, Ön tudta?

 
A gyümölcsök aszalása az egyik legrégebbi tartósítási eljárás, melyet világszerte alkalmaznak ősidők  óta, hiszen sem cukor, sem tartósító, és semmilyen más hasonló adalék, mestersége anyagot sem kell hozzá tennünk. A folyamat során a romlást okozó mikroorganizmusok életképtelenné válnak, így az a gyümölcs hosszú távon tárolhatóvá válik. Na de mi köze ennek a napkollektorhoz?
 
 
 
 
 
Hát természetesen a napon keresztül, hiszen az idők kezdetén ez az eljárás kizárólag a nap munkájának alapjaira épült, jóval később azonban már tűzeléses aszalókat is használtak. Ezek nem voltak körnezetbarát munkaeszközök, hiszen rengeteg energiát égettek el, főleg a modern aszalógépek.  Mára azonban léteznek napkollektorral működtetett berendezéseket, amelyek fából készülnek, és korlátlanul használhatóak a nap energiájának felhasználásával. A mai napkollektor technológia eredménye az, hogy egy régi technikával ötvözve egy környezetbarát és természetkímélő megoldás jött létre. A berendezés motorja egy alumínium lemez, ami a napfényt elnyeli és átalakítja energiává, ugyanakkor egy solar bevonattal elátott elemről van szó, amelynek köszönhetően a lefelé és felfelé áramló hő szárítja, aszalja a gyümölcsöt.
 
Ebből a példából is látszik, hogy a napkollektoros technológia még korántsem nőtte ki magát, ugyanis az ipar területén még bizonyosan több évtizednek kell eltelnie, mire általánosan elfogadott és alkalmazott elemét képezi majd.

 

 

Módosítás: (2013. október 27. vasárnap, 17:09)