Get Adobe Flash player

Napkollektor a fogyasztói társadalomban

  

 

 
A fogyasztói társadalom érdeke is a napkollektor rendszer telepítése

 
 

A fogyasztói társadalmak szokásiaban elvétve ma már találkozunk azzal, hogy természetesnek veszik egy épülő háznál azt, hogy alternatív energiát, akár napkollektor rendszert telepítsenek egy házra, vagy több egyéb más alternatív forrást is igénybe vegyenek. Hazánkban erre egyelőre kevés példa mutatkozik, ugyan van, de nem szokás, leginkább nem értéknorma, pedig nagyon is azzá fog válni.

 

A mai társadalomban kevés erélyes dolgot tudunk felsorolni a környezettel szemben tanúsított magatartásmódokkal kapcsolatban. Mi számít egy fogyasztó számára elfogadható értéknek és normának, ha a környezet védelméről, a jövő fenntarthatóságáról és a környezettudatosságról van szó?

Manapság mi is érezzük, hogy a kulcsszó azzal kapcsolatban, hogy környezettudatos, hiszen havi szinten hatalmas költségeket fieztünk ki az elektoromos áramért, a gázért, a vízért, egyszóval az energiákért, azaz népies nevén a rezsi-ért. Így hát mi más lehetne a kulcsmozzanat, mint ezen szolgáltatások árának csökkentése, ez azért is nagyon fontos, mert ezek havi szintű kiadások. Tovább értelmezve a dolgot, a lehető legoptimálisabb megoldás a környezettudatos értéknormák kialakításában is az érdekek, mindenki valamilyen módon kapcsolódik az energiafüggőséghez, hiszen nap, mint nap használjuk jó magunk is. Az érdekvitel mellett sokkal inkább vonzó egy napkollektor rendszer telepítésének ajánlata, akkor amikor nem csak arról szól a fáma, hogy mennyire leszünk így környezettudatosak, hanem arról is, hogy egy-egy ilyen rendszerbe történő befektetés mennyi idő alatt térül meg, és milyen költségmegtakarításokkal jár, havi szinten.

Módosítás: (2013. november 16. szombat, 14:00)